4 acessos
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég
És hû barátom egy akadt, a köd
Rakott tálak közt kivert az éhség
S halálra fáztam rõtt kályhák elõtt
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak
S szájam széléig áradt már a sár
Utam mellett a rózsák elpusztultak
S lehelletemtõl megfakult a nyár
Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam
Ahogy a temetõkben nevetek
Enyém csak az, amit a sárba dobtam
S mindent megöltem, amit szeretek
A gyõztes ég így fektette rám sátrát
A harmattól kék lett a homlokom
S így kergettem Istent, aki hátrált
S a jövendõt, mely az otthonom
Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt
S bár nincs hazám, borom, se feleségem
És lábaim között a szél fütyül
Lesz még pénzem, biztosan remélem
Hogy egy nap nékem minden sikerül
(Szóló)
Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt
Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt